Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy 3:30-kor keltem Budapesten, hogy aztán csak 6:00-kor induljak Veszprémbe vonattal. Útközben felhívott Apám, és közölte, hogy fölöslegesen töröm magam, mert Mr Author úgy döntött, hogy az összes levegőt kiereszti az első kerekéből, Mr Blade-et a Budapesti tartózkodása miatt pedig már nem volt lehetőségem meginvitálni erre a nagy tradíciókkal bíró sporteseményre...

Mire Veszprémbe értem sikerült legyűrnöm a Déliben vásárolt két kiváló minőségű pogácsából másfelet, hogy ne kelljen egy büfékocsit is magammal húzni majd az úton. Jahh, igen, a távválasztás: előzetesen 2:15-ös céljaim voltak a "Csak csúcs" távon, de úgy döntöttem, hogy mivel fáradt vagyok, meg úgyis a Szilvásvárad maraton a fontos, ezért inkább a hosszabb, 100 + csúcs távot választottam.

Mitán Apámnak sikerült összeszednie, a gépátvétel során meglepődve láttam, hogy Mr Author kifogástalan állapotban, erőtől duzzadva várja a rajtot - hála Apám munkájának! Köszönöm! Az intallációs kör alatt azonban azt is észrevettem, hogy mostmár nemcsak a hátsó fék, de az első is befog valamennyire. Király! Úgyis edzeni jöttem!

8:30-kor rajtoltunk és a nagyvázsonyi útra érve remek kis ellenszéllel találtuk szembe magunkat. Az első 5km-et én szélárnyékban tettem meg Apám mögött, és úgy egyáltalán nem tűnt vészesnek a dolog, ezután úgy döntöttem, hogy 5 km-enként váltsuk egymást, hogy mindketten tudjunk pihenni is.

Nem esett jól a tekerés, nagyon nem, de azért haladtunk becsülettel. Zsófia-pusztához fölfelé már előzni is sikerült, Szentgálon a fordítónál pedig testületileg kijelentettük, hogy haza akarunk menni! :)

Ehhez már csak a Kab-hegyre kellett fölmenni, aztán meg Puláig el, meg vissza. :) Az utóbbi idők rendszeres hegyi edzéseinek köszönhetően a Kab-hegy még nem is fájt annyira, lefelé pedig a rossz úton röhögve húztam el néhány outis mellett, kihasználva Mr Author nem éppen aszfaltútra tervezett tulajdonságait. Így esett, hogy Puláig Apámat is itt láttam utoljára.

A főútra kiérve aztán megkezdődött a kálvária. Nem erőltettem, de még úgy is nehéz volt haladni az iszonyú szélben. Mindenkin látszódott, hogy szenved, aki arrafelé ment. A fordító előtt nem sokkal ért utol Apám, aki így a táv háromnegyedéhez érve kezdett erőre kapni. Ráadásul az ellenőrzőpontként szolgáló vendéglátóipari egységben még ingyen sört is nyert, amit felelőtlenül elkótyavetyélt, és becserélt egy narancslére. :D Mitagadás, akkor én is befeküdtem volna az árokba egy sörtől...

Rövid szusszanás után megindultunk visszafelé 30-cal...jórészt a hátszélnek köszönhetően. Itt hamar kezdett válságos, és tarthatatlan lenni a helyzetem, mert már nem bírtam tartani azt az 1-1,5 km/h különbséget, ami volt a tempónk között, így még Nagyvázsony előtt feladtam ezt a küzdelmet, hagytam hadd menjen Apám. Én csökkentettem a tempót, és innentől már a túlélésre játszottam.

Még Veszprém előtt utolértem két montis kollégát, pihiztem velük egy kicsit, aztán megindítottam a hajrát. A célban megint sikerült remegő lábakkal leszállnom a gépről, ami mindenképpen jó jel egy héttel a Szilvásvárad maraton középtávja előtt! :) Apám négy perccel leoktatott, és már javában pusztította a szalámis szendvicseket...

4:37 lett a bruttó idő, és a tanulság: az outisok élete kemény...

Jandi